vissza a tudástárhoz

  Díjugratás

A díjugratás a lovassportok egyik ága, mely a ló egyik természetes mozgáselemére, az ugrásra épül és nem más, mint egy rögzítetlen akadályokból álló, meghatározott területen lévő pálya lelovagolása. Alapvető célja a ló ugrókézségének fejlesztése és irányítása. Díjugrató versenyeket rendeznek a kezdő szinttől egészen az olimpiai szintig.

A versenyek a ló ugrókészségét, képességét, ügyességét és engedelmességét, a versenyző lovas tudását teszik próbára különböző feltételek mellett. A versenyen az a lényeg, hogy az akadályok sértetlenek maradjanak. Kezdő szinten rövid, viszonylag egyenes vonalvezetésű pályán kell folyamatosan, jó ütemben és egyensúlyban végiglovagolni. Ahogy fokozatosan nehezednek a pályák, tesztelés alá kerül a ló képzettsége, és az a képessége, mennyire tudja rövidíteni, illetve nyújtani a vágtaugrásait az akadályok között és a kombinációkban, az akadályok pedig egyre nehezebbé válnak.

A helyi versenyektől a nemzetközi versenyekig lehetnek vadászszámok, ahol elsősorban a gyorsaság számít;

puissance vagy magasugró számok, ahol minden körben emelik az akadályok magasságát, aki ver, kiesik;

derbyszámok, amelyeken természetesen akadályokat is kell ugratni, mint pl.: a híres Hicksteadbenket;

stafétaszámok; és pontgyűjtő számok, ahol a lovasnak a lehető legtöbb pontot kell adott idő alatt összegyűjtenie.

Kialakulása

A díjugrató sportág kialakulásának kezdete a 18. századra tehető.  Az első hivatalos megmérettetések arra irányultak, hogy ki tud magasabb, illetve szélesebb akadályokat átugrani. A korai magas- és távolugróversenyek megszűnése után a hangsúly áttevődött arra, hogy egymás után több, minél nehezebb akadályt kelljen a lónak és lovasának leküzdeni. Amikor az akadályok magassága és szélessége már ezeken a versenyeken is elérte a lovak ugróképességének határát, a sportág áttolódott a technikai tudásra: különböző módon meglovagolandó és teljesítendő feladatok sűrű egymásutánja.

Értékelése

A versenyzők a hibákért hibapontokat kapnak. Az a versenyző nyer, aki a legkevesebb hibapontot kapja, és a legrövidebb idő alatt teljesíti a feladatokat. Minden akadály leverésért 4 hibapont jár, az ellenszegülés, a pályavesztés, a lóról esés és az alapidő túllépése szintén hibapontokat jelent. A klasszikus számokban minden résztvevő, aki hibátlan alappályát teljesít, összevetésben vesz részt, ahol a gyorsaság is számít. A díjugrató versenyek pályái 1 m-től 1,6 m-ig kerülnek kiírásra.

 A pályák teljesítésekor alapvetően a verőhibák, és az elért időeredmény számít, különböző súlyozással.

Az „A” szabály szerinti számokban:  verőhibánként és ellenszegülésenként 4 hibapontot kap a lovas. Nemzeti versenyszámokban 3, nemzetközi versenyeken 2 ellenszegülés után kizárás jár. Kizárás jár a lóval való bukásért, és a lóról való esésért is, kivéve a bajnokságokon. Az akadályok magassága nemzetközi versenyeken az élmezőnyé 160 cm, a magasugrás világcsúcsa 247 cm, a távolugrásé 10 méter. A pályák méterben lemért hosszúsága, valamint az előírt iram alapján a pályaépítő határozza meg az alapidőt, ami alatt teljesíteni kell az akadálysorozatot. Ennek túllépése esetén szintén hibapont jár. A versenyt a legkevesebb hibaponttal végző, leggyorsabb lovas nyeri. Összevetéses számok esetén, az alappályán azonos hibaponttal végzett legjobb lovasok rövidített pályán, időre, még egyszer összemérik tudásukat. A másik elterjedt értékelés a „C” szabály szerinti, úgynevezett vadászugratás. Itt a lovasok verőhibáit időbüntetéssé alakítják át, és a végén a legrövidebb idő alatt teljesített lovas nyer.

Akadályok:

-sövény

-palánk

-elefántugrás

-léckerítés

-kőfal

-vizesárok akadállyal

alapvető akadályok:

akadálysín: az akadályokat tartó állvány

cavaletti(másnéven járóiskola): a rúd amit az akadályra tesznek 

vizesárok: a talajba süllyesztett medence, melyet a lónak a vízbe érés nélkül kell átugornia. Ez elé, vagy mögé gyakran tesznek meredek akadályt

kettes/hármas akadály: A kettes ugrás két egymástól eltérő típusú akadályból áll, egymástl kimért szélességre. Itt az akadály minden elemét a lónak külön kell átugrania, de egy akadálynak számít. A hármas akadály ugyan olyan mint a kettes, csak itt három típusú akadály van. Itt viszont már lehet azt, hogy kettő ugyan olyan, csak más magasságú/szélességű, de egymás utáni sorendben nem következhetnek.

 x-es akadály: Az X-es akadályon két rúd található, egymásnak keresztbe téve. Felül és alul ugyan abban a magasságban kell elhelezni a rudakat. A rudak alsó vége gyakran a földön van, de néha az akadálysín alsóbb fokain.

meredek: az egy akadályos ugrást, melyen lehet több cavaletti-rúd, egymás fölé elhelyezve

oxer: egy meredek mögé közvetlen egy másik meredeket tesznek. Az oxereknél, a két akadályt egymástl 1.4 méternél kisebb szélességben helyezi el

meghívós oxer: amikor a második meredeken egy rúd van, kicsit magasabban mint az első akadály legflső rúdja

parallel oxer: ez 1.4 méter, vagy több, de ott is akkorának kell lennie, hogy a ló egy ugrással át tudja ugrani.

triple bar: egy széles akadály, melyen különböző magasságban helyezik el a rudakat, egymáshoz képest elcsústatva (tehát nem egymás fölött)

Mielőtt nekikezdünk

 A fiatal ugróló kiképzése során nem szégyen a ló természetes reakcióit kihasználni: így pl. kezdetben "hazafelé" vagy rutinos vezető ló után átkelni az első akadályokon. A kiképzés első szakaszában a cél  a ló természetes ugróstílusának megőrzése mellett, a ló bizonyos fokú önállóságra szoktatása a feladatmegoldást illetően. Ebben remek segítség lehet a gimnasztika, és tornásztatása alacsony akadályokon.

Ha később emelkednek az akadályok, akkor is fontos az alaptempó tartása - amely minden lónál más és más. Fontos, hogy ezt állandóan kontrolláljuk vagy saját magunk által, vagy egy "földi irányító", vagyis edző segítségével. Gyakori hiba, hogy a fiatal lovakat "lekergetik a lábukról", ezáltal a lovak laposabban, "hasalva" ugranak, arról nem is beszélve, hogy elvesszük tőlük annak a lehetőségét, hogy az akadály szélességét és magasságát felbecsüljék. Jó, ha az akadályok építése során megragadjuk azt a lehetőséget, hogy mindig valami újat mutassunk lovunknak. Így a ló figyelmes és érdeklődő marad, és megszokja a változó helyzeteket

Minden egyes hibát azonnal korrigáljunk, mert ha ezt elmulasztjuk, később, amikor már az akadályok mérete tekintélyesebbé válik, sokkal nehezebben tehetjük meg.

A helyes ugrás

A ló az ugrásnál ívelt háttal, ívelten előrenyúló nyakkal jut keresztül az akadályon. Az ugrás íve (lebegés) folyamatos, törés nélküli. Az ugrás mozzanatainak elemzésekor megállapítható, hogy az ugrás maga a vágtasorozat egyik emeltebb tagja, annak egyik formája. A lábsorrend azonban az elugrás pillanatában nem azonos a vágtáéval.

Az akadály helyes leküzdésének a módja: a ló az akadály előtt kellő lendülettel, izgalom nélkül az elugrás helyét jól megválasztva, méreteit megbecsülve, bátran ugorjon el. A ló az akadály megközelítésekor súlypontját hátra helyezve, az ízületeit meghajlítva, izmai megfeszítésével rugószerű ellökést produkál. A lendülettel történő ellökés erejével az akadály felett lebeg. A helyes egyensúlyi helyzetet a nyakával biztosítja.

Az ugrás előkészítése

A ló az előkészítés alatt előrenyújtja a fejét és a nyakát, hogy az akadályt helyesen tudja megbecsülni és az ugrás helyét megválasztani. Ezzel egy időben az egyik elülső lábára helyezett testsúlyát, biztosítva a tökéletes alátámasztást. Így lehetővé válik, hogy az ugrás magasságához mérten alátámasztva, a rugószerű ellökést biztosítani tudja. A far süllyedése annál mélyebb, minél magasabb az akadály. Az elülső láb megterhelése után a vágta folyamatához hasonlóan, az átlós hátulsó láb ér a földre, (megszakítás, az elejét a földről már ellökte) majd a másik hátulsó láb földre érése következik.

Elugrás

A hátulsó lábak földre érésének sorrendjében a ló súlypontját teljesen hátra helyezi, izmai összetolásával a lendület lökő erejével magát a földtől ellöki. A hátulsó lábak ellökése nem egyszerre, hanem a földre érés sorrendjében történik.

Lebegés

Az elugrás pillanatában a kinyúló hátulsó lábak izmai, felszabadult rugóként a testet ellökik, s a ló lebegő helyzetbe kerül. A hát tevékenysége az erélyes felfelé ívelésben jut kifejezésre. A teljesen kinyújtott nyak biztosítja az egyensúlyt. Az elülső lábak teljesen felhúzódnak. A lebegés folyamán a hát és a nyak törés nélküli ívet képez. A kinyújtott nyak az egyensúlyt, a felfelé ívelt hát a hátulsó lábak érintés nélküli átjutását biztosítja. Az ugrás ívének legmagasabb pontjától a testsúly már előre helyeződik. Az előrehelyeződött súlypont következtében a hátsó rész felszabadul és az akadály fölött a ló érintés nélkül halad át.

Földreérés

A földreérés a kereső láb talajra helyezésével, a terhelés teljesen a földetérő lábon van. A hátulsó lábak a has alá vannak húzva. A talajtérő elülső láb azonnal kicserélődik a másik elülső lábbal, mely nemcsak áthelyezett súlyt visel már, hanem az ellökést is végzi a vágta folytatásához.

Tovahaladás

A hátulsó lábak talajhoz való közeledésével, a súlypont hátra helyeződik, és a hátulsó lábak tevékenysége is előtérbe kerül. A súlyt viselő elülső láb felrántásával, az először földetérő hátulsó láb veszi át a terhet, mely egyben első mozzanata a következő vágtaugrásnak is.

Az itt leírtak a helyes lábsorrendet ismertetik az ugrásnál. Az ettől való eltérés a helytelen lábsorrend, a megzavart ugró-előkészítés, a lónak sokféle módon való akadályoztatásából eredhet. A nem kiegyensúlyozott ugrásnál előfordulhat, hogy a hátulsó lábak érintik az elülsőket (patkót, inat), s ennek következtében felbukhat a ló. Sok esetben megfigyelhető, hogy a lovak az ugrás előkészítése, vagy a lebegés alatt váltják lábukat. Ez rendszerint az ügyesebb, erősebb láb használatának akarása, vagy az elhasznált lábak kímélése. Egyes lovak magasabb ugrásoknál, a hátulsó lábak felrántása mellett, azokat oldalra is elhúzzák, kizárva az akadály érintésének lehetőségét. Ebben esetben az egyensúlyt a nyak másik oldalra tolásával biztosítják. (Csak teljesen elengedett, szabad nyak esetében lehetséges.)

Az akadály felett kirúgó lovak az izületeik, izmok meghajlításától félve, kirúgással biztosítják a hátulsó lábak átjutását. Rendszerint az érzékeny hát és csánkízületi bántalmak az okai. Megfigyelhető, míg a kis vágtaugrású lovak közelről, addig a tértnyerő mozgású lovak messzebbről is elugranak. Nem elég azonban a lónak jó ugróképességgel rendelkezni, hanem szükséges még hozzá a bátorság, lovasába vetett bizalma, valamint a ló ugróstílusa (bascule).

Vannak lovak melyek nagyokat ugranak , de még az 1,20 m-es rudat is leverik, mert lógatják lábaikat. Ezek a lovak a tenyésztésben nem kívánatosak, mert utódaik valószínűleg ugyanezt a bascule-t fogják mutatni az akadályok felett.

Bárolás: ami annyit jelent, hogy ugrás közben a lábát lógató ló lábára ütnek, vagy a rudat - az ugrás közben - magasabbra emelik, hogy a ló beverje lábát. Így a ló nem együttműködése, hanem félelme jeleként fogja korrigálni lábait az ugrásnál.

Az ugróülésről

Segítségével a lovas az akadályok leküzdése során hatékonyan segíti lovát és optimális esetben sosem gátolja. Elengedhetetlen alapja a korrekt, mély idomítóülés, a következő lépés a könnyített ülés, amely tehermentesíti a ló hátát, de mégis kontrollálja sporttársunk minden mozdulatát. Így biztosíthatjuk azt, hogy lovunk az akadály átugrásakor adottságait és izomerejét optimálisan használhassa.  A térdek és sarkak mélyen vannak, a boka fokozottabb rugózást és terhelést vesz fel. A lovas keze a ló szája irányába mozdul, de figyeljünk arra, hogy a kapcsolat soha ne szakadjon meg a ló szájával. Bizonyos helyzetekben - amikor az akadály után gyors fordulat következik - a lovas már ugrás közben az új irányra "gondol". Testsúlyát automatikusan a következő akadály felé terheli, így fordítva a lovat szinte már a levegőben. Az elugrás és a lebegés fázisában ideális esetben a lovas felsőteste párhuzamos a ló nyakával és marjával. Az ülep csak néhány centiméterre hagyja el a ló hátát- akárcsak a könnyített ülésben. A földet érés fázisában a lovas felsőteste finoman hátrafelé mozdul. Az ülés egy pillanatra érintkezik a nyereggel, anélkül, hogy a ló hátát túlságosan megterhelné.

Hibák az ugróülésben
-  a ló "megelőzése" az akadály előtt vagy fölött

-  a ló mozgásától való elmaradás ugyanezen helyzetekben.

- Nagyon zavaró a ló számára, ha a lovas megkísérli "elemelni" lovát a talajtól. A ló elkezdi félteni a száját, fejét fent tartja, stílusát pedig teljesen elveszítheti.

-  a lovas lábszára hátracsúszik a ló oldala mentén. Ez mindaddig nem zavarja a lovat, amíg a lovas lábfeje párhuzamos marad a ló testével. Más a helyzet, ha a lovas sarkai és sarkantyúi befelé fordulnak. Ez már igazán kellemetlen a ló számára.

A könnyített ülésről
A könnyített ülésben a lovas felsőteste valamennyivel a függőleges elé kerül. A derék finoman meghúzva, a vállak szétnyitva. Felsőtestünkkel csak annyira dőljünk előre, hogy súlypontunk egybeessen a mozgó ló súlypontjával. Ha túlságosan előredőlünk, ülésünk a ló elejére kerül. Így indokolatlanul terheljük a ló elülső testrészét, arról nem beszélve, hogy segítségeink elvesztik hatásukat. Bokánkat tartsuk lazán a kengyelben. Ülepünk kissé kiemelkedik a nyeregből, így tehermentesítve a ló hátát. Ez azonban csak néhány centimétert jelenthet - így a lovas mindig elfoglalhatja az "alapülést" és határozottan korrigálhat vészhelyzet esetén.

Könnyített pozícióban a lovas nem a nyeregben, hanem a nyergen ül! A térdek szorosan a nyergen; a lábszárakkal együtt rugóztatják a mozgást. Az alsó lábszárak kívánatos helye a heveder vonala, a lovas vádlijával mindig kapcsolatban marad a ló testével. A kengyeleket állítsuk három lyukkal rövidebbre az idomításnál használt hossznál. Túl hosszú kengyel esetén a lovas nem tud könnyíteni, ha pedig a kengyelhossz túl rövid, az a segítségadás rovására mehet, az akadály felett pedig veszélyezteti a biztonságos ülést. Fontos, hogy pozíciónkat soha ne a szárak segítségével tartsuk fönn!

Segítségadás könnyített ülésben
 A könnyített és az idomítóülésben adott segítségek között nincs különbség. Iramfokozáskor a térdek és alsó lábszárak jobban zárnak, a felsőtest pedig a tempónak megfelelően hajszálnyival előrébb vagy hátrább kerül. Jó, ha lovunk reagál a hangsegítségekre. Ezt a lovak megtanulják - mi pedig gyakran hasznát vehetjük edzésen vagy versenyen. Fordulatokban lovunk maradjon ütemes és lendületes. A lovas a fordulat irányába néz és ugyancsak ebbe az irányba helyezi súlyát. A belső csizma aktiválja, a külső pedig kontrollálja a ló hátulsó lábait.
 

A kezdő ló tréningezése alacsony akadályokon
Egy kis gimnasztika  

Lovas alatt akkor kezdhetjük ugratni lovunkat, ha a szabadonugró gyakorlatot már megfelelő önbizalommal oldja meg. Természetesen nem várható el egy fiatal lótól  hogy lovassal is ugyanezt a teljesítményt nyújtsa
 
A magyarázat egyszerű: a lovas súlya magától értetődően zavarja a fiatal lovat. Szintén zavaróan hat a lovas - egyébként elmaradhatatlan - előrehajtó segítsége is. A lovasnak nincs egyszerű dolga, hiszen szinte észrevétlenül kell követnie a ló mozdulatait, ez pedig egy fiatal állat esetében egyáltalán nem könnyű.
Kezdjünk alacsony ugrással, lehetőleg ügetésből. Feltételezhető, hogy a lóval már átügettünk a földön fekvő rudakon. Építsünk egy alacsony x-et, elé pedig helyezzünk egy rudat a földre 9 lábfejnyi távolságra. Az x segíteni fog a lónak az ugrás közepét megtalálni. A rúd segítségével megtaláljuk a helyes elugrási pontot, és nagyjából kiszámítható a ló mozdulata. Az ugrás után nyugodt felvétel következik egészen lépésig, és persze alapos dicséret. A feladat rövidesen természetessé válik lovunk számára.

A gimnasztika
Ha a ló már bizalommal ugorja meg az alacsony szóló ugrásokat, akkor következik a "kitornáztatás", gimnasztika segítségével. A gimnasztikánál 4-10 akadályt építhetünk egymás mögé meghatározott távolságra, ez azt jelenti, hogy az ugrások vagy, "be-ki" vagy pedig egy illetve két vágtaugrásra vannak egymástól. Kezdetben ügetésből gyakoroljunk, később persze ugrathatjuk a sorozatokat vágtából is. A gimnasztika célja, hogy a lovat alacsony ugrások segítségével ügyesítsük, új szituációkhoz szoktassuk. Az akadályok magassága 50-100 cm legyen. A ló egyre figyelmesebbé válik, lábaival pedig egyre gyorsabban fog reagálni. Igazán a cél a ló reakciókészségének, "szemének" és lábtechnikájának, stílusának javítása

 

A helyes elugrási pont megtalálása az ugratás alfája és omegája. A legfontosabb amit tudnunk kell, hogy lovunk vágtaugrása hosszú, vagy rövid, illetve, hogy inkább a távolabbi vagy későbbi elugrást vállalja szívesen.
 
A legjobb lovasok a távolságot már akár 30-40 méterről is érzékelik, de ők a kevés kivételhez tartoznak. A lényeg nem a "minél messzebbről látom", hanem az, hogy a lovas legalább 6-7 vágtaugrással az elugrás előtt érzékelje, mit kell tennie, és ennek megfelelően úgy cselekedjen, hogy ne az ugrás előtti három vágtaugrásnál kelljen hozzányúlni a lóhoz. Korai elugrás esetén a ló általában a hátuljával hibázik, míg, ha közel ér az akadályhoz, akkor az elejét "hagyja ott". A legrosszabb helyzet, ha a távolság "feles", és ezt a kb. 180 cm-t a lovasnak kell kiegyenlítenie. Ez azt jelenti, hogy elvileg már 6-7 vágtaugrással az akadály előtt 20-30 cm-t kell vágtaugrásonként rövidíteni vagy nyújtani.

Rövidítés vagy nyújtás esetén a vágtaugrások maradjanak kerekek és folyamatosak. Itt látszik, hogy egy ló mennyire átengedő és idomított.  Ha a lovas úgy érzi, hogy lova túl közel kerül az akadályhoz, akkor megteheti, hogy az ugrást egy kissé ferdén lovagolja meg, ám ez csak akkor sikerülhet, ha az akadály nem túlzottan széles, illetve fenyeget a kitörés veszélye is. Ha egy lovasnak nincs kifejezetten jó szeme, akkor is jobban teszi, ha inkább előre, mint "vissza" lovagol. Ha a tempó jó, akkor a ló legfeljebb ellapul és leüti az akadályt. Ám ha hiányzik a lendület, ám a ló jó szándéka miatt elugrik, könnyen beleeshet az akadályba, súlyos sérüléseket szerezve.