Tehát, a lovacska – nevezzük Pajtikának – az enyém lett. Igaz, állatorvossal meg akartam vizsgáltatni megvétel előtt, de az akkori gazdája – nevezzük Áronnak – nem engedte. Azt mondta, ha állatorvost merek vinni, sokkal drágább lesz a ló, mint amennyiért árulta.

Már ez gyanús volt, de beleszerettem Pajtikába. Konzultáltunk több állatorvossal, sok tippet adtak. Megfigyeltem, hogy Pajtika a régi helyén foghegyről eszi az ételt.
Hát jó, gondoltam, megvan a baj, a foga lesz a hibás. Ráadásul a volt gazda elmondása szerint, 4 cső kukoricán meg egy kis zölden tartotta. Gondoltam, 4 cső kukorica sem elegendő egy lónak.
Meg hány olyan sikersztorit lehet hallani, hogy vett egy sovány lovat, mikor „rendbe rakta”az ember a világ leghálásabb lova lett a soványságból. Ebben bíztam én is. Nem is sejtettem, hogy hazudik Áron, ezért, nagy nehezen Anyukám – akinek köszönhetem Pajtikát- megalkudott a vételárban és Pajtika hozzám került.
Apukám is sokat segített, Ő gondoskodott Pajtika finomabbnál finomabb, illatosabbnál illatosabb szénáiról – három fajtáról, hogy ne legyen egyhangú az étkezése – a ropogós zabról és egyéb nyalánkságokról. Szóval a mi régen széthullott családunk nagyon szép összefogásának gyümölcse is volt Pajtika.

Persze a vételt megelőzően voltak fura dolgok, de sajnos nem tanúsítottam nekik jelentőséget, pl. azt állította Áron, hogy befejezték a lovazást, de Pajtika nyergét, kantárát a világért sem akarta adni, a nála lévő csikót nem akarta eladni, annyit sajnált a lovára, hogy megkörmöltesse eladás előtt – én ragaszkodtam hozzá, hogy jobban lássam, milyen a járása, nem engedte, hogy hosszabb távon kipróbáljam Pajtikát, stb.

Tehát Pajtika haza került. Nálam legelészhetett, szaladgálhatott kedvére. A mozgást sem vittük túlzásba, futószárazni nem volt kedve soha, ezért nem erőltettem. Tudom, nem helyes, de valami azt súgta, ne hajszoljam. Gondoltam, ha majd megerősödik, lesz időnk futószárazni, ráadásul Pajtika túl okos ahhoz, hogy körbe-körbe szaladgáljon. Továbbá, hatalmas füves karámot uralt, így, ha kedve volt mozgott. Ezek tükrében néha földről tanítgattam neki a hátra lépést, az első lábait körbejárni, stb.
Pajtikát boldognak láttam. Az volt a legcsodálatosabb, amikor követett. Pedig nem csináltuk meg Monty Roberts csatlakozás módszerét, mert nincs körkarám, futószáron pedig nem tudtam kivitelezni. Pár nap után Pajtika döntött úgy, hogy barátjának és vezetőjének fogad.
Onnantól kezdve maximálisan megbíztam benne. Bármely testrészéhez nyúlhattam, ha feküdt az istállóban beléphettem úgy, hogy nem ugrott fel, stb. egyszer akkora Pajtika puszit kaptam tőle, hogy véletlenül elszakította a nyakláncomat, máskor annyira hízelgett, hogy fájt a gyomrom a sok nózibökdöséstől, de nem haragudtam rá. Ha kevesellte az ápolást oda állt, ahol csutakoltam, kefélgettem. Magamhoz tudtam hívni két hét után!!
Nem volt nálam boldogabb ember, amikor hajnali öt körül kiengedtem legelni, még csípett egy kissé a hideg, szállt a harmat én pedig kávémmal a kezemben a karám szélén gyönyörködtem Pajtikában, ahogy békésen legelészik. Azt kértem a jó Istentől, hogy még sokáig gyönyörködhessek imádott lovamban.

Pajtika érkezésének második napján átesett a féreghajtáson, a fogellenőrzésen. Majd vizsgálta másik állatorvos is, majd harmadik – őt nevezzük Frigyesnek. Mert hiába tűnt boldognak Pajtika, aggasztott, ezért felkutattam az ország egyik legjobb lóspecialistáját. Tehát Ő Frigyes.
Frigyes volt az, aki lelkiismeretesen vizsgálta Pajtikát a legnagyobb szakértelemmel. Vérvétel, ultrahang, ilyen, meg amolyan diagnózis meg eredmények, meg a jó ég tudja még mik.
Frigyes nem bíztatott soha. Az első perctől kezdve mondta, hogy kicsi az esélye Pajtika gyógyulásának. A végén csak abban bíztam, hogy sikerül tünetmentesíteni, hogy ne szenvedjen. Nem érdekelt, ha soha nem ülök rá, akkor is mentse meg imádott lovamat. Könyörögtem Frigyesnek, ha meggyógyítani nem lehet, akkor tünetmentesítse, hogy ne szenvedjen, ha egész életében semmi dolga nem lesz a lovamnak, nem bánom, ha soha nem ülök rá, azt sem bánom, csak mentse meg úgy, hogy ne szenvedjen.
Frigyes kitartóan járt, infúziók, injekciók, infúziók, injekciók, vérvétel, ultrahang, injekciók, infúziók, meg egyebek, amiket csak Frigyes tud, hogy mit csinált – elmagyarázta, de már nem tudtam rá figyelni, csak Pajtikát figyeltem, akin napról napra látszott, hogy rosszabbul van.
Frigyes a végén megtanított fájdalom csillapítani, ha ő nem tudna jönni, Pajtika ne szenvedjen. 97 % -ra tudta, hogy mi a baja, mitől fáj mije. Azt mondta, ezért meri megmutatni, mert tudja mi a gond és mi tudja a fájdalmát csillapítani, tehát a legnagyobb felelősséggel ellátott minden instrukcióval, tudnivalóval.

Vártuk az utolsó eredményeket.
És megjöttek az eredmények, még most is sírva fakadok….Pajtika menthetetlen!!! Pajtikát el kell altatni, hogy ne szenvedjen! Fájó szívvel belementem. Frigyes máshol volt lóéletet menteni, ezért másnap reggel tudott volna jönni. Pajtika, mint aki megértette, hogy menthetetlen, nagyon rosszul lett.
Frigyes úton volt, az első két állatorvos egyéb okok miatt nem tudott segíteni, így állatorvos nélkül maradtam. Frigyes tanácsára beérzéstelenítettem Pajtikát. Attól jobban lett. Majd éjfél előtt tíz perccel megint kegyetlenül rosszul lett. Annyi időm volt, hogy felszívjam a következő fájdalomcsillapítót és odaugorjak hozzá.
Ekkor Pajtika az ölembe hajtotta buksiját, nyögött egyet és elüvegesedett a szeme. Pajtika meghalt!!! A kezeim közt halt meg!!! De mellette voltam végig. Ott voltam mellette, mert szerettem és ő is szeretett engem. De, akkor is meghalt!!! Pajtika nincs többé, meghalt!!! Meghalt!! Egy legszebb korában lévő, hat éves ló meghalt!

Vele együtt bennem is meghalt valami. Ezt nem lehet elmondani, leírni. Valaminek bennem is vége van. És itt nem arra gondolok, hogy szervezetem nem tud több könnyet termelni és lázzal, meg álmossággal védekezik az idegkimerülés ellen. Nem, nem erről. Arról beszélek, amit mélyen érzel, a szíved, a lelked legmélyén….

Tudjátok, kedves Lovas Barátaim, olyan nevetséges problémája volt Pajtikának, amit, ha kb. fél évvel ezelőtt kezeltek volna, most Pajtika nem az örök legelőkön, hanem itt, a Földön, az igazi legelőkön nyargalászhatna.

De nem kezeltették. Áron nem törődött a lovával. Még azt a pénzt is sajnálta rá, hogy megkörmöltesse, nem hogy gyógyíttassa Pajtikát! Pedig Áronék nem szegények, sőt… Ha valahol, akkor ott volt-van pénz bőven. Látszik. Ott jártunkkor épült például a szép új terasz, színeződött a ház, a garázsban sorakoztak a csili-vili vacsi új autók – három darab! Meg a többi régebbi ilyen – olyan haszongépjárművek. De nem kenyerem Áronék zsebében turkálni, csak érzékeltetni akartam, nem anyagi oka volt annak, hogy Pajtikát nem gyógyíttatták. Áron ilyen. Áron hazudott mindenben. Egy szava sem volt igaz. Áron el tudta nézni, hogy egy szerencsétlen állat, aki nem tehet semmiről, szenved, mert olyan betegsége volt, ami az embereknél is előfordul és bizony kemény fájdalmakkal jár.
De Áront ez nem érdekelte, hajszolta, dolgoztatta. Áron nyugodtan aludt, majd, amikor a végét látta lovának, gyorsan áruba bocsátotta. Áron addig kihasználta Pajtikát, amíg kitudta. Kizsigerelte szegény Pajtikát a végsőkig, mert kihasználta, hogy „A LOVAK CSENDBEN SZENVEDNEK”, kihasználta, hogy anno „AZ EMBER SZOLGÁJÁVÁ SZEGŐDTEK SZERENCSÉTLEN LOVAK” egyszerűen kihasználta, majd eladta az utolsó pillanatban.

Tehát a húsz éves álmom valóra vált. Pontosan egy hónap és egy napig volt egy lovam. Apu azzal vígasztal, hogy boldog lóéletet adtam Pajtikának az utolsó hónapjában. Azzal vígasztal, hogy nálam boldog volt Pajtika. Remélem is. Remélem, legalább ennyi van, amit eredménnyel tudtam érte tenni. Mert hiába a lelkiismeretes állatorvos, a pénz, a szeretet, a gondoskodás, Pajtika meghalt.

Ugye értitek, nem az a fő fájdalom, hogy rövid ideig volt lovam, hanem az, hogy egy nemtörődöm, egy mindent anyagiakban mérő, emberi érzelmekkel nem rendelkező, – nyomdafestéket nem tűrő szavak – idáig hanyagol egy lovat! Ez állatkínzás! Ezt a viselkedést nem lehet minősíteni!! Ez kritikán aluli! Erre nem lehet szavakat találni! Nem folytatom, mert túllövök a célon…

Tehát Kedves Lovas Barátaim! Mint már annyiszor írták nagyon sokan és sokat, orvosi vizsgálat nélkül soha!

És ez Rátok is vonatkozik Kedves Hobbista Társaim! Mert én is csak nyargalászni akartam Pajtikával az erdőn, mezőn, verseny ambíciók nélkül indultam lovat keresni. Úgy voltam vele, erre tökéletes nekem egy sovány, kicsit csúnyácska – nekem gyönyörű – ló.

Kedves Lovas Barátaim! Ha nem akarjátok, hogy meghaljon bennetek valami, akkor ÁLLATORVOS VÉTEL ELŐTT!!!

Ne hagyjátok magatokat! Mert ez nem embernek való, amit én átéltem! Ezek tényleg olyan érzések, amiket nem lehet szavakba önteni… Mint fentebb írtam, bennem meghalt valami. Bár, tényleg vigaszra ad okot, hogy jó helyre került, nem pedig egy Áronhoz hasonló kegyetlen emberhez, aki az utolsó pillanatig hajszolta, ütötte-vágta volna.
Tanuljatok az én káromon! Ti ne sérüljetek meg lelkileg, nézzétek meg, milyen lovat vesztek – és ami még fontosabb – szerettek meg!

Egy dologra kérlek Benneteket! Tegyétek meg azt, ha van időtök, álljatok meg egy pillanatra és gondoljatok Pajtikára! Az imádott lovamra! A lelkéért!

És, ha van lovatok, aki egészséges, boldog, jó kedélyű, akkor adjatok hálát a jó Istennek! Köszönöm Nektek!

Bízom benne, hogy ezzel az igaz történettel sok ember figyelmét felhívtam sok mindenre.
Vigyázzatok lovaitokra, magatokra! Kívánok minden Kedves Lovas Társamnak sok-sok boldog órát makkegészséges lovával!
Üdvözlettel:

Egy nagyon szomorú volt lótulajdonos.

 

Remélem ez a történet mindenkinek tanulságos lesz!

---

Forrás: DerbyTv Lovasvideók